Valamikor a 30-as éveim elején
kezdődött az egész. Vagyis bizonyára jóval hamarabb, de az egyik este lefekvés
után a hajamat igazítottam, és valami nagyon nem stimmelt. Jobb oldalt, mintha
„akadály” nélkül túl magasra futott volna az ujjam. Hirtelen beugrott, hogy
nagyjából egy éve rájöttem a tükör előtt, hogy miért nézek ki kicsit
idősebbnek, miközben az arcom láthatóan nem változott az utóbbi pár évben.
A homlokom magasodott, de
ez nem túlzottan zavart akkor. Most viszont összeszorult a gyomrom, és olyasmi
tüneteket produkáltam, mint amikor valakivel rossznak tűnő hírt közöl az orvos,
de még semmi nem biztos, vagyis gyomorgörccsel várhatja a jót vagy rosszat.
Nekem annyi volt a szerencsém,
hogy a hírközlőm - vagyis a tükör - csak pár lépésre volt a szobától, tőle
viszont azonnal megkaptam a rossz hírt. A gyomorgörcs az alhasba is
levándorolt, és még érkezett egy kis feszítés is, hogy rendesen átérezzem a
sokkhatást.
 |
| Kopaszodni kezdtem, elindult a Miki egér effektus. |
Bizony, kopaszodni kezdtem,
méghozzá elég csúnyán elindult a Miki egér effektus a jobb oldalon.
Biztosan nagyon sokan vannak,
akiket a felismerés nem érintett volna ennyire rosszul. Például a Dwayne
Johnson hasonmások, vagy akik eleve olyan rövidre vágatják a hajukat, hogy a
kopaszodással nem is látszódna a különbség.
De nekem - pláne fiatalabb
koromban - a fésű volt a titkos barátom. Édesanyám mindig „sassoon-szerűre”
(utáltam még a kifejezést is) vágatta a frizurámat, ami kb. a bili frizura
eladható megnevezése volt. Aztán később is ragaszkodott hozzá, hogy Pom-Pom szerű
valami rombolja arcom karakterét.
Aztán egyszer kamasz koromban,
talán épp a ballagásom előtti napon vettem a bátorságot, és egyedül mentem
fodrászhoz. Ott pedig kértem egy fél millis felvezetést, és kefeszerű
felhajtást. Olyan „Depeche Mode”-ost. Merthogy azt a zenét hallgattam, mégis
úgy néztem ki, mint aki „meg akar várni egy kislányt a suli előtt”. Azt nem
mondom, hogy kisebb volt akkor a gyomorgörcsöm hazafelé menet, mert tudtam,
hogy másnap jönnek a rokonok, úgyhogy végtelen nagy lecseszés előtt állok, de
végre úgy néztem ki, ahogy szerettem volna már évek óta. Persze jól lecsesztek,
de jól is néztem ki! Mármint szerintem, meg a keresztanyám szerint, aki mindig
is támogatott mindenben. A többiek rosszallóan néztek rám, mintha legalábbis
egy hajvágással fel lehetne kerülni a büntetett előéletűek listájára.
Azért egész hamar elfogadottá
váltam a szeretteim körében, de még hamarabb a hasonló korú, de ellenkező
neműek között. Kinyitott néhány ajtót az új frizura, beindította az
önbizalmamat is, és ekkor kötöttem igaz barátságot a fésűmmel. No meg a
hajzselével... Az tette fel az i-re a pontot. Sőt, inkább hosszú í-t képzett.
Hátrafésült, vagy félig ferdén hordott hajkoronámat imádtam olyan keményre
zselézni, hogy egy kisebb hurrikán bicskája simán beletört volna.
Sokan azt gondolták, hogy ezek az
idők ásták meg a hajhagymáim sírját, de ezzel nem egészen értenek egyet az
orvostudományban. Bizonyára nem tesznek jót ezek az anyagok, de a Miki egér
effektusért a genetika a felelős.
