2017. június 28., szerda

1 hónappal a hajbeültetés után



A hajbeültetésem jelenleg abban a fázisban tart, hogy hullik, vagyis épp veszítem el azt a sokkal megnyerőbb külsőt, amit a beültetéskor kaptam. 

Hosszú lesz ez a pár hónap, de ha az vár rám, amit a beültetés után láttam, akkor nagyon megéri!

És az csak a kezdet, hiszen pár milliméteresre vágott hajjal voltam megáldva egyelőre, ha pedig minden rendben megy, kicsit több mint fél év múlva normális, fésülhető hajam lehet, amit nem arra használok, hogy elfedjek valami hiányosságot...

Egy hónappal a hajbeültetésem után




Már nagyon várom! :)

2017. június 7., szerda

Visszapörgetve az időt – a kopaszodás hajnalán



Jean-Claude Van Damme egy kórházi ágyon fekszik. A kamera az ágya mögé kerül, a belga színész fejtetője jó ha 10%-át uralja a képernyőnek, de számomra ott elveszik a film cselekménye. Eszembe jut a Tökéletes katona, ahol még ő is minden szempontból tökéletes volt.

Ebben a filmjében viszont már röhejesen fest azon a bizonyos kórházi ágyon. A "Miki-egér-effektus" majd’ kiveri a szemem, és elvesztem a fonalat.

Attól az éjszakától fogva, hogy rájöttem, egy nap megkopaszodom, elkezdett foglalkoztatni mások „vesztesége” is. A szemem nagyon kinyílt a kopaszodásra. Mániákusan figyeltem a tinédzserkori bálványaimat, hogyan is állnak ebben a harcban. Van Damme nem túl jól. Bár pár évvel korábbi helyzetéhez képest bizonyosan jobban. Talán volt egy kis titkos hajbeültetés a háttérben?
Stallone? Tökéletes a mai napig, de nem úgy tűnik, mintha nem vett volna igénybe segítséget.
Schwarzenegger? Nehéz eldönteni. Egyre ritkábbnak tűnt szemből, de most ő is mintha rendezettebb lenne...
Vagy kezdem elfogadni őket új külsejükkel?

Egy biztos. A kopaszodást valószínűleg az elmúlással kapcsolta össze az agyam. Végül is...

Az idő múlását mindenképpen jelképezi. De magában foglalhatja a nő férfivel szembeni vágyának csökkenését is. Az átmeneti korszakban akár azt, hogy hamarosan egy kövér, kopasz férfi mellett fog felébredni minden reggel.

Nem gondolom azt, hogy egy embert csak a külseje miatt kell értékelni, de tény, hogy sok esetben szempont. Például: miért fogadnám el, hogy ebben a dologban ma kevesebbet tudok nyújtani a páromnak, mint amikor megismerkedtünk?

Én valóban kényelmes helyzetben vagyok, mert a párom nem éreztette soha, hogy a kopaszodás miatt bármennyivel is kevesebbet érnék számára. Ugyanazt látom a szemében, ha rám néz, mint 5 éve. Semmi nem változott. De én mindig is szerettem a dolgokat több szempontból megvizsgálni. Attól, hogy ő nem érzi, mégis bizonyosan veszít valamit, amit most visszaadhatok neki. 

Hajbeültetésem után 1 héttel




Volt egy pár hónapos szakasz az utóbbi 10 évben, amikor hasonlóképpen keltem, de az érzés semmilyen szempontból nem hasonlít erre. Akkor csak nyugtáztam, hogy kopasz vagyok, és emiatt nincs is mivel takargatnom a hiányt.
Most véres a fejem teteje, de egyben hajjal is teli. Üldögélek, és egyelőre valószínűleg az agyam nem is tud mit kezdeni ezzel a hirtelen jött felszabadulással.

Ha valami már egy évtizede az életünk része, legyen az akár negatív dolog is, elfogadottá válhat.

A nagyjából három évvel ezelőtti, kopaszra nyírt időszak miatt egyáltalán nem volt furcsa a jelenlegi kinézetem. A hajbeültetés utáni 2 milliméteres hajkorona egyértelműen csak pozitív töltetettel bírt. Ráadásul a vér „sötétítése” miatt még feltűnőbb volt, hogy a korábban kihalt területeken ismét megindult az élet.