Fél évvel a műtét után

Nagyon misztikus dolognak tűnt anno a hajbeültetés. Most, hat hónappal azután, amit közel 10 éve tervezgettem, az egész olyan természetes és egyszerű. Visszatekintve az elmúlt hat hónapra, csak pozitívumokról számolhatok be. 

Kezdve a műtéttel, amit valóban sok-sok éven át tervezgettem, álmodoztam róla, hogy egyszer talán... És aztán jött az egyre keserűbb igazság, ebből pedig az elhatározás, és végül a beavatkozás.

Most már csak arra emlékszem, amikor levágták a hajamat, és tényleg kiderült, mit próbáltam eddig elrejtegetni a megmaradó hajszálakkal. A gyomrom is összeszorult. És ez volt az utolsó rossz gondolatom attól fogva. A műtét második napján már magabiztos voltam, és persze véres, heges stb. De ahol eddig kopasz foltok voltak, most a rég vágyott, mini hajszálak. Na meg a hegek miatt jó sötét is volt, úgyhogy még sokkal sűrűbbnek tűnt, mint valaha. :)

Gyakorlatilag tökéletes, kicsire nyírt hajat láttam jó ideig. Aztán, ahogy korábban írtam, nálam nagyon gyorsan elindult a növekedés, úgyhogy az átmeneti három hónap sem volt katasztrófa. Azóta meg...

A féléves kontroll képei

Ahogy a nagykönyvben meg van írva. :) Amit a HairHungary ígér, azt be is tartja. Semmi misztikum. Haj tarkóból ki, fejtetőre fel és nő a haj. Ennyi.

Páciensként rém egyszerű a dolog. Csak közben megszabadulsz a kopaszodás miatti, esetleges szorongó gondolataidtól, és visszanyered az önbizalmad. Észrevétlenül.

 

Én valójában egy kicsit többet is kaptam, mint vártam. A beavatkozás előtt, abban az időszakban, amikor még több hajam volt, hajzselé nélkül konkrétan nem tudtam létezni, mert össze-vissza állt a hajam. A beültetés óta egyszerűen nincs rá szükség. A doktornő egyrészt tudom, hogy nagyon odafigyelt arra, hogy a hajszálak hogyan fognak állni végül, de ezen túl, hogy mi okozta ezt az extrát, sejtelmem sincs, mert egyelőre elfelejtettem megkérdezni. De tény, hogy az „új” hajam valahogy erősebb, és jó irányba dől. :)

Ami még érdekes, hogy olyannyira természetes az egész, hogy már teljesen megszoktam, hogy reggel nem kell semmit sem csinálnom a hajammal, csak beletúrok, igazítok egyet és már mehetek is...

Imádom! :)

Eltelt 3 hónap

3 hónap telt el a hajbeültetésem óta. Nálam valamiért egészen könnyű volt az átmenet a hajhullás és a maradandó hajszálak szárba szökkenése között. Elég sok hajszál eleve maradt ott, ahol volt, és bár eléggé tartottam ettől az időszaktól, mégis ez a rész volt életem egyik legszebb élményekkel teli időszaka.

Nem volt tökéletes a hajam az átmeneti idő alatt. Nagyon nem! Így most nézegetve a képeket, eléggé hiányos volt, de nekem akkor az kb. a tökéletességet jelentette ahhoz képest, amilyen a hajbeültetés előtt volt, és amilyen jövő várt volna rám a beavatkozás nélkül.

Akkor szinte meg sem láttam a ritka részeket, csak azt láttam, hogy valami ott indul, vagy indulni fog. Ahogy fentebb is írtam, ez a szakasz életem egyik legszebb szakasza. Mindig is utáltam a tökéletes dolgokat, de mindig imádtam próbálni a tökéletesség felé elindulni.

Nyilván sosem lesz tökéletes hajam, mint mondjuk 18 éves koromban, de sokkal jobban érzem most magam, amikor a katasztrofális helyzetből afelé elindulhattam, amit az emberek csak úgy figyelmen kívül hagynak, ha rám néznek. A hiányosságot észreveszik könnyen, és kritizálnak magukban, a tökéleteset szintén könnyebben észreveszik, és elismerően tekintenek rá. Az enyém valahol ott fog megállni, hogy rendben van. Észre senki nem fogja venni, de nem is tekintenek rám negatívan a hajam miatt. 

Képek a 3 hónapos kontrollról

De persze ez az idegenekre igaz csak. A szeretteim, a közeli-, vagy távoli rokonaim hüledezve néznek rám ma, és elismerően beszélnek a hajamról, és úgy egészében a hajbeültetésről. Én egy délkeleti városban élek, 200 km-re a fővárostól. Gondolhatják, mennyire meg volt lepődve a háziorvos, amikor vérvételre kértem papírt tőle hajbeültetéshez. Úgy nézett rám, mint egy csodabogárra, és magában valószínűleg azt gondolta, hogy „na, ennek is elment az esze”. És gondolták így a közeli rokonok, sőt, édesanyám is, aki konkrétan kijelentette, hogy meg fogom bánni ezt az egészet. Pláne, mert szerinte túl korai...

Ma már azonban mindenki másképp látja. Ma mindenki csodálja az eredményt, és akivel csak ritkán találkozom, szinte elsőként a hajamat nézi és dicséri. Jó érzés, amikor épp arról beszélnek elismerően, ami eddig a leginkább zavart magadon. Magabiztossá tesz!

Nagyon sok szorongástól szabadított meg a hajbeültetés. Több területen érzem a hatását. Kapcsolatokon, kapcsolatépítésben. Másképp állok új emberekhez, másképp élem az életem. Már a reggeli ébredés is másképp történik, hisz eddig azonnal rohantam a fürdőszobába kicsit rendbe tenni azt, ami még maradt. Most csak felkelek „mint egy ember”.

Millió zavaró és degradáló gondolattól szabadultam meg, de ez gyakorlatilag igaz a hajbeültetés első estéjére is. Ott változott meg minden, és azóta is tart ez a felemelő érzés. Pedig csak „néhány” hajszálról van szó... :)

1 hónappal a hajbeültetés után

A hajbeültetésem jelenleg abban a fázisban tart, hogy hullik, vagyis épp veszítem el azt a sokkal megnyerőbb külsőt, amit a beültetéskor kaptam. 

Hosszú lesz ez a pár hónap, de ha az vár rám, amit a beültetés után láttam, akkor nagyon megéri!

És az csak a kezdet, hiszen pár milliméteresre vágott hajjal voltam megáldva egyelőre, ha pedig minden rendben megy, kicsit több mint fél év múlva normális, fésülhető hajam lehet, amit nem arra használok, hogy elfedjek valami hiányosságot...

Egy hónappal a hajbeültetésem után

Már nagyon várom! :)

Visszapörgetve az időt – a kopaszodás hajnalán

Jean-Claude Van Damme egy kórházi ágyon fekszik. A kamera az ágya mögé kerül, a belga színész fejtetője jó ha 10%-át uralja a képernyőnek, de számomra ott elveszik a film cselekménye. Eszembe jut a Tökéletes katona, ahol még ő is minden szempontból tökéletes volt.

Ebben a filmjében viszont már röhejesen fest azon a bizonyos kórházi ágyon. A "Miki-egér-effektus" majd’ kiveri a szemem, és elvesztem a fonalat.

Attól az éjszakától fogva, hogy rájöttem, egy nap megkopaszodom, elkezdett foglalkoztatni mások „vesztesége” is. A szemem nagyon kinyílt a kopaszodásra. Mániákusan figyeltem a tinédzserkori bálványaimat, hogyan is állnak ebben a harcban. Van Damme nem túl jól. Bár pár évvel korábbi helyzetéhez képest bizonyosan jobban. Talán volt egy kis titkos hajbeültetés a háttérben?

Stallone? Tökéletes a mai napig, de nem úgy tűnik, mintha nem vett volna igénybe segítséget.

Schwarzenegger? Nehéz eldönteni. Egyre ritkábbnak tűnt szemből, de most ő is mintha rendezettebb lenne...

Vagy kezdem elfogadni őket új külsejükkel?

Egy biztos. A kopaszodást valószínűleg az elmúlással kapcsolta össze az agyam. Végül is...

Az idő múlását mindenképpen jelképezi. De magában foglalhatja a nő férfivel szembeni vágyának csökkenését is. Az átmeneti korszakban akár azt, hogy hamarosan egy kövér, kopasz férfi mellett fog felébredni minden reggel.

Nem gondolom azt, hogy egy embert csak a külseje miatt kell értékelni, de tény, hogy sok esetben szempont. Például: miért fogadnám el, hogy ebben a dologban ma kevesebbet tudok nyújtani a páromnak, mint amikor megismerkedtünk?

Én valóban kényelmes helyzetben vagyok, mert a párom nem éreztette soha, hogy a kopaszodás miatt bármennyivel is kevesebbet érnék számára. Ugyanazt látom a szemében, ha rám néz, mint 5 éve. Semmi nem változott. De én mindig is szerettem a dolgokat több szempontból megvizsgálni. Attól, hogy ő nem érzi, mégis bizonyosan veszít valamit, amit most visszaadhatok neki. 

Hajbeültetésem után 1 héttel

Volt egy pár hónapos szakasz az utóbbi 10 évben, amikor hasonlóképpen keltem, de az érzés semmilyen szempontból nem hasonlít erre. Akkor csak nyugtáztam, hogy kopasz vagyok, és emiatt nincs is mivel takargatnom a hiányt.

Most véres a fejem teteje, de egyben hajjal is teli. Üldögélek, és egyelőre valószínűleg az agyam nem is tud mit kezdeni ezzel a hirtelen jött felszabadulással.

Ha valami már egy évtizede az életünk része, legyen az akár negatív dolog is, elfogadottá válhat.

A nagyjából három évvel ezelőtti, kopaszra nyírt időszak miatt egyáltalán nem volt furcsa a jelenlegi kinézetem. A hajbeültetés utáni 2 milliméteres hajkorona egyértelműen csak pozitív töltetettel bírt. Ráadásul a vér „sötétítése” miatt még feltűnőbb volt, hogy a korábban kihalt területeken ismét megindult az élet.

Másnap...

Én viszont még nem érzem igazán, hogy felszabadultam. A hajbeültetés utáni második nap van. Este. Odakinn mínusz 15 fok. A legjobb, ha ki sem teszem a lábam még egy pillanatra sem. Három napig szinte semmit nem szabad csinálni, de ez nem ár azért a lehetőségért, melynek kapuja felé közelítek.

Az, hogy nem mehetek ki a lakásból, nem zavar igazán. És nem is ez az, amiért nem érzem magam felszabadultnak. Az agyam egyszerűen még nem fogja fel, mi történt.

Mint amikor először voltam Forma-1-es futamon. 14 éve néztem a sorozatot, mire először láttam a versenyzőket a pályán. Olyan megfoghatatlan élmény volt. Mintha a mozit előttem forgatták volna, de nem éreztem, hogy tényleg ott vagyok. Túl nagy falat volt az agyamnak reálisnak látni az elérhetetlen Forma-1-et.

Az első Forma 1 is megfoghatatlan volt, mint a mostani helyzet.

 

Most is hasonló az érzés. Tudom, hogy megtörtént, de nem kézzel fogható. Látom a pici hajszálakat, de tudom azt is, hogy pár hét múlva minden úgy fest majd, mint pár nappal ezelőtt.

Mielőtt megkapnám, amiért jöttem, egyszer még elveszik tőlem. Még egy menet hátra van, ami kemény lesz. Úgy, sőt még idiótább külsővel kell majd járkálnom, mint annak előtte. Pár héten belül elvileg kihullik a beültetett haj nagy része, és most nem lesz ott semmi, hogy jótékonyan elfedje, hiszen az odaveszett a hajbeültetés első napjának reggelén, amikor egyen-minire nyírtak.

De valójában ez most épp annyira nem zavar, mint amennyire nem villanyoz fel a jó pár hónap múlva esedékes normális hajkorona víziója.

Most a most van számomra. És a most az egészen szép nekem. Nincs mit szégyellnem, pedig véres a fejtetőm, de simán kimegyek a lépcsőházba, és nem zavarna, ha találkoznék valakivel. Mert most elégedett vagyok!

Nincsenek viharos gondolataim, egyszerűen csak élvezem, hogy én lehetek. Ennyi elég is első lépésnek.

A műtét utáni reggel

Ülök az ágy szélén, és elgondolkodom a következő napok teendőin. Reggel van, a hajbeültetés utáni nap reggele. A menyasszonyom visszatér a fürdőszobából, és a hátamat fogva közelebb húz magához. Épp a hasához közelit a fejem... valami megváltozott.

Évek óta nem engedtem, hogy ilyen pozícióban magához húzzon, hogy rám lenézve elé táruljon a fejtetőm. Hasonló esetben inkább rögtön felálltam, és átöleltem, de most más a helyzet. Soha nem küldött semmiféle negatív energiát azzal kapcsolatban, hogy ritka a fejem tetején a haj, de valahogy sosem bírtam elviselni, hogy esetleg miközben közeledik hozzám, bármi ezzel kapcsolatos gondolat járjon a fejében.

De most ülve maradtam, nyugodtan, ő pedig zavartalanul simogathatta a hátam, nézegethette a fejtetőmet, cirógathatta az arcomat. Nem pattantam fel, nem zavartak hülye gondolatok, egyszerűen csak élveztem a pillanatot.

Különben is: ma ő ébredt hamarabb, ő tért vissza a fürdőszobából, én pedig?

Én pedig most az ébredés után az ágyon ülök. Ma reggel nem rohantam ki a fürdőbe eltüntetni a veszteségeimet. Nem az volt az első mozdulatom, hogy jobbra félrefésülöm a „pamacsomat”- ahogy ő hívta azt a kis hajsereget, amelyik hősiesen védte a magára hagyott területeket - mielőtt a fürdőszobába sietek, hogy fésűm segítségével véglegesítsem a fedő hadműveletet.

Csak felkeltem, mint egy ember, aki ki van békülve magával, és elkezdi a napját. 10 éve nem éreztem hasonlót.

10 év nagyon hosszú idő. Odaveszett néhány dolog közben. A hajszín például már nem lesz a régi. Ha mégis, akkor talán nevetségesen fest majd.

Sokan festik a hajukat, és ez is egy olyan dolog, ami mindenkinek a saját döntése. Hogyan érzi jobban magát a bőrében. Én például nem tudom még, hogy bármikor befestem-e. Valószínűleg nem, de mint mindenben az életben, szeretem tudni, hogy van lehetőségem rá.

A hajszínre van megoldás. Mi van a hajhullással?

 

Az keserít el a leginkább, amikor valaminek a lehetősége szűnik meg. A hajhullás is egy ilyen téma.

Amíg van hajad, addig lehetsz kopasz is, de ha nincs, már csak kopasz lehetsz. Tetszik, vagy sem!

Ilyen most a hajfestés is nálam. Megtehetem majd, bár nem érzem szükségét túlzottan. Pláne, mert a párom a téma felvetésére is harap. „Nekem így tetszik, maradjon így!”

Végül is! Ebben a témában kettőnk véleményén túl másé nem igazán érdekel. 10 év telt el, ma már nem arra kell a haj, hogy nőket hódítsak, hanem arra, hogy magamhoz mérten normálisan nézzek ki.

Ha bemegyek egy megbeszélésre új emberekkel, akkor még véletlenül se merüljön fel bennem az a sokszor buta, de bénító gondolat, hogy a rendezhetetlen hajam miatt megítélési hátrányba kerülök.

90%-ban csak magunkat vezetjük félre azzal, hogy bárkit is érdekel például egy megbeszélésen, hogy milyen a hajunk, de akárhogyan is, engem zavart...

A gondolat pedig rosszabb a legtöbb vírusnál. Megbéníthat, fizikai fájdalmat képes okozni, de leginkább korlátozni szokott. A szabadságban!

A lehetőség pedig felszabadíthat!