Másnap...

Én viszont még nem érzem igazán, hogy felszabadultam. A hajbeültetés utáni második nap van. Este. Odakinn mínusz 15 fok. A legjobb, ha ki sem teszem a lábam még egy pillanatra sem. Három napig szinte semmit nem szabad csinálni, de ez nem ár azért a lehetőségért, melynek kapuja felé közelítek.

Az, hogy nem mehetek ki a lakásból, nem zavar igazán. És nem is ez az, amiért nem érzem magam felszabadultnak. Az agyam egyszerűen még nem fogja fel, mi történt.

Mint amikor először voltam Forma-1-es futamon. 14 éve néztem a sorozatot, mire először láttam a versenyzőket a pályán. Olyan megfoghatatlan élmény volt. Mintha a mozit előttem forgatták volna, de nem éreztem, hogy tényleg ott vagyok. Túl nagy falat volt az agyamnak reálisnak látni az elérhetetlen Forma-1-et.

Az első Forma 1 is megfoghatatlan volt, mint a mostani helyzet.

 

Most is hasonló az érzés. Tudom, hogy megtörtént, de nem kézzel fogható. Látom a pici hajszálakat, de tudom azt is, hogy pár hét múlva minden úgy fest majd, mint pár nappal ezelőtt.

Mielőtt megkapnám, amiért jöttem, egyszer még elveszik tőlem. Még egy menet hátra van, ami kemény lesz. Úgy, sőt még idiótább külsővel kell majd járkálnom, mint annak előtte. Pár héten belül elvileg kihullik a beültetett haj nagy része, és most nem lesz ott semmi, hogy jótékonyan elfedje, hiszen az odaveszett a hajbeültetés első napjának reggelén, amikor egyen-minire nyírtak.

De valójában ez most épp annyira nem zavar, mint amennyire nem villanyoz fel a jó pár hónap múlva esedékes normális hajkorona víziója.

Most a most van számomra. És a most az egészen szép nekem. Nincs mit szégyellnem, pedig véres a fejtetőm, de simán kimegyek a lépcsőházba, és nem zavarna, ha találkoznék valakivel. Mert most elégedett vagyok!

Nincsenek viharos gondolataim, egyszerűen csak élvezem, hogy én lehetek. Ennyi elég is első lépésnek.

A műtét utáni reggel

Ülök az ágy szélén, és elgondolkodom a következő napok teendőin. Reggel van, a hajbeültetés utáni nap reggele. A menyasszonyom visszatér a fürdőszobából, és a hátamat fogva közelebb húz magához. Épp a hasához közelit a fejem... valami megváltozott.

Évek óta nem engedtem, hogy ilyen pozícióban magához húzzon, hogy rám lenézve elé táruljon a fejtetőm. Hasonló esetben inkább rögtön felálltam, és átöleltem, de most más a helyzet. Soha nem küldött semmiféle negatív energiát azzal kapcsolatban, hogy ritka a fejem tetején a haj, de valahogy sosem bírtam elviselni, hogy esetleg miközben közeledik hozzám, bármi ezzel kapcsolatos gondolat járjon a fejében.

De most ülve maradtam, nyugodtan, ő pedig zavartalanul simogathatta a hátam, nézegethette a fejtetőmet, cirógathatta az arcomat. Nem pattantam fel, nem zavartak hülye gondolatok, egyszerűen csak élveztem a pillanatot.

Különben is: ma ő ébredt hamarabb, ő tért vissza a fürdőszobából, én pedig?

Én pedig most az ébredés után az ágyon ülök. Ma reggel nem rohantam ki a fürdőbe eltüntetni a veszteségeimet. Nem az volt az első mozdulatom, hogy jobbra félrefésülöm a „pamacsomat”- ahogy ő hívta azt a kis hajsereget, amelyik hősiesen védte a magára hagyott területeket - mielőtt a fürdőszobába sietek, hogy fésűm segítségével véglegesítsem a fedő hadműveletet.

Csak felkeltem, mint egy ember, aki ki van békülve magával, és elkezdi a napját. 10 éve nem éreztem hasonlót.

10 év nagyon hosszú idő. Odaveszett néhány dolog közben. A hajszín például már nem lesz a régi. Ha mégis, akkor talán nevetségesen fest majd.

Sokan festik a hajukat, és ez is egy olyan dolog, ami mindenkinek a saját döntése. Hogyan érzi jobban magát a bőrében. Én például nem tudom még, hogy bármikor befestem-e. Valószínűleg nem, de mint mindenben az életben, szeretem tudni, hogy van lehetőségem rá.

A hajszínre van megoldás. Mi van a hajhullással?

 

Az keserít el a leginkább, amikor valaminek a lehetősége szűnik meg. A hajhullás is egy ilyen téma.

Amíg van hajad, addig lehetsz kopasz is, de ha nincs, már csak kopasz lehetsz. Tetszik, vagy sem!

Ilyen most a hajfestés is nálam. Megtehetem majd, bár nem érzem szükségét túlzottan. Pláne, mert a párom a téma felvetésére is harap. „Nekem így tetszik, maradjon így!”

Végül is! Ebben a témában kettőnk véleményén túl másé nem igazán érdekel. 10 év telt el, ma már nem arra kell a haj, hogy nőket hódítsak, hanem arra, hogy magamhoz mérten normálisan nézzek ki.

Ha bemegyek egy megbeszélésre új emberekkel, akkor még véletlenül se merüljön fel bennem az a sokszor buta, de bénító gondolat, hogy a rendezhetetlen hajam miatt megítélési hátrányba kerülök.

90%-ban csak magunkat vezetjük félre azzal, hogy bárkit is érdekel például egy megbeszélésen, hogy milyen a hajunk, de akárhogyan is, engem zavart...

A gondolat pedig rosszabb a legtöbb vírusnál. Megbéníthat, fizikai fájdalmat képes okozni, de leginkább korlátozni szokott. A szabadságban!

A lehetőség pedig felszabadíthat!

A műtét - II. rész

Gyorsan eltelt a hajbeültetésem két napja. Ha most megkérdeznék, hogy volna-e kedvem ismét végigmenni ezen, simán igent mondanék.

Pláne az azonnali „végeredmény” láttán!

A második napon ugyanis, amikor végeztünk, a doktornőm odahívott egy vékony tükörhöz. „Nézd meg, milyen lett.”

Nem emlékszem pontosan, hogy milyen arcot vágtam. Valószínűleg visszafogottat, ahogyan mindig is szoktam, de belül azért valami nagyon fura megnyugvást éreztem. Nem akartam húzni az időt, nem éltem meg a pillanatot túlzottan, nem akartam feltartani, de sok gondolat ment át az agyamon akkor.

Az a kép is bevillant, amikor levágták a hajam az első nap, és belenéztem ugyanabba a tükörbe, és nagyon elkeseredtem, mennyi „veszteség ért” közel 3 év alatt, mióta ismét megnövesztettem a hajam.

És egy nappal később minden más lett. A tükör azt mutatta, amit anno el akartam érni hajtetoválással, csak most tudom, hogy ez csak a legrosszabb kép, ami rám várt. Innen már csak előrébb van, habár ugye ki fog hullani nemsokára, de utána növekedésnek indul, és pár hónap múlva minden más lesz.

Nem lesz olyan, mint régen, de én sem vagyok már huszonéves. De ezzel nincs is gondom! Az időt nem lehet visszafordítani, de vannak dolgok, amiket nem muszáj elfogadnunk.

Milyen lett az eredmény?

Nem az én véleményem, a menyasszonyomé, aki egyébként mindig is azt mondta, hogy neki úgy tökéletes, ahogy van, de amikor visszatértem a második napon, elkezdett nevetni, mert beugrott neki egy fotó.

„Na, most ez hülyeség, de nekem most úgy festesz, mint George Michael ezen a képen” - és egy fotóra mutatott a telefonján.

„Oké” - mondom „Akkor készítsük el a tökéletes előtte-utána képet. :)”

„Jack Nicholson-ból - George Michael-esre műtöttek! :)” 

A Nicholson képet én kerestem, a Michael-est ő... Összeraktuk! :)

 

Nyilván a George Michael-lé műttetés erős túlzás, de az alábbi kép megmutatja az eredményt. A fenti fotót maga a doktornő sem hitte, hogy rólam készült, pedig ezt a képet egy nappal a beültetés előtt készítettem, méghozzá úgy, hogy a lehető legrosszabb helyzetbe fésültem a hajam. A hátsó kb. dús területet hátra, az első kis „pamacsot” pedig előre, és ez megmutatta a teljes hiányosságot. Így soha senki nem látott. Valóban nem! Rajtam kívül!

A fenti fotót maga a doktornő sem hitte, hogy rólam készült!

KÖSZÖNÖM a HairHungary csapatának: Tünde doktornőnek, Juditnak és Fruzsinának, akik két napon át dolgoztak az álmomért fáradhatatlanul! Sok órát töltöttünk együtt, és nyilván nem rövid a kétnapos beavatkozás, de akár máris belevágnék, ha ismét szükség lenne rá.